Évközi 26. vasárnap – B év

A braziliai Rio de Janieroban látható a világ egyik legismertebb 30 m magas Megváltó Krisztus szobra, amely az Üdvözítőt kitárt karral ábrázolja a Corcovado hegyen. Amikor a modern világ 7 csodája c. kis dokumentumfilmben először pillantottam meg a szobrot, rögtön roppant szimpatikusnak tűnt (és azóta is az maradt). Tanulmányaim során bár sokféle ábrázolást láttam már J-ról, de ez mai napig a legtöbbet mond abból, amit Ő jelent nekem. Hiszen Krisztust még a kereszten is a leggyakrabban kitárt karokkal ábrázolják, mint aki szeretettel öleli magához az egész világot. Ez a hiteles kereszténység: nyitottnak lenni az egész emberiségre.
Az 1. olvasmányban szereplő Józsuét és János apostolt az evangáliumban, bizonyos fokon párhúzamba állíthatjuk, mivel ők mindketten szeretnének keményen fellépni azokkal szemben, akik nem tartoznak csapatukhoz és mégis úgy tesznek, mint Mesterük. Féltékenykednek és úgy tesznek, mintha csak ők lennének a kizárólagos birtokosai a jónak. És Mózes és Jézus válaszai is hasonlóak. Érdemes idézni és szinte litániaként kellene ismételgetni Mózesnek ezt a mondatát ma is, mindenütt a földön: Mózes:„Bárcsak az egész népet prófétává tenné az Úr, és kiárasztaná rájuk lelkét“. Az előzményekből megtudtuk, hogy Isten Lelke két olyan emberre is kiáradt, akik nem tartoztak egyenesen Mózes szolgálatába. Hívei ezt jelentették neki és kérték, hogy tiltsa meg a két embernek, hogy prófétáljanak, de Mózes nem volt hajlandó ezt megtenni, mert tudta, hogy Isten Lelke mindenütt jelen van, és nem lehet korlátok közé szorítani. Isten Lelke ma is mozgatja a világot, minden jó Tőle származik.
Szokatlan és váratlan, hogy a történelem egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb!) jogalkotója, Mózes, nem a jogszabályok alapján szervezett népet tartja ideálisnak, hanem a szabadon prófétáló népet. Mert a prófétaság lelke csak ott működik, ahol szabadság van, és száműzetik a jog keretei közül. Ezt csak az meri kimondani, aki bőségesen részesült a Lélek ajándékában, és tudja, hogy ahol valóban a Lélek szól és hat, ott nem kell félni zűrzavartól. Ezt csak az meri kívánni, aki tapasztalatból tudja, hogy minden emberi elképzelést felülmúló gazdagság jelenik meg bármely közösségben a Lélek jelenléte nyomán. (Mert ahol a Lélek, ott a szabadság. 2Kor 3,17)
Jó, hogy a nagy jogszabályalkotó a Lélek javára billenti el jó mélyre a mérleg nyelvét, a közösségben szükséges jogszabályok tányérján lévő értékekkel szemben.
 Jézus: „Ne tiltsátok meg nekik (az ördögűzést)…Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Mert aki nincs ellenünk, velünk van.“ És Jézus sem követeli ki csak magának és kiválasztott apostolainak a csodatevés monopoliumát, hanem hiszi és vallja, hogy mások is tudnak jót tenni. Még olyanok is, akik nem tartoznak szorosan az ő köréhez.
Szent Ágoston, 4 évszázaddal Kr.u. mindannyiunk okulására (saját élettörténetét is szemlélve) így értelmezte J. mondatát: „Sokan vannak a körön belül olyanok, akik valójában a körön kívül vannak: és (fordítva) sokan vannak a körön kívül olyanok, akik valójában a körön belül vannak.“ A „kör“ szón itt és most az egyház értendő, s ezért az idézett mondat így módosul: sokan vannak az egyházon belül olyanok, akik valójában azon kívül vannak, és sokan az egyházon kívül olyanok, akik valójában azon belül vannak.
Az evangéliumban leírtak mintegy szemléltetik is az Agoston által mondottakat. Az a bizonyos csak egy pohár víz, amelyet egy „körön kívüli“ nyújt valakinek, aki szomjas, kézzelfogható bizonyság az ő körönbelülisége mellett. Mint ahogy fordítva, az ellenszenv legkisebb jele is egy „körön belüli“ részéről bizonyság afelől, hogy ő már rég kimanevrálta magát a Kr. szeretetköréből.
És most fordítsuk le az eddig hallottakat még konkrétabban a mai európai keresztény életünkre alkalmazva.
A tanítvány fájdalma, hogy a másik „próféta” ugyanazt teszi, mint ő, de mégse tart vele, más úton jár. Mi is azt látjuk, hogy sokan sokféleképpen kapcsolódnak egyházunkhoz, egyházközségünkhöz.
A 2001-es népszámláláson Magyarországon 56% körül volt a magukat római katolikusnak vallók aránya. Ők valamiképpen ide tartozónak érzik magukat. De azt látjuk, hogy a templomba ennél jelentősen kevesebben járnak. Van, aki csak néha tűnik fel, nagy ünnepeken, a családért mondatott miséken, kéri gyermeke számára a keresztséget, egyházi szertartással temetteti el hozzátartozóját.
Van, aki pendlizik, hol ide, hol oda megy, nem talál rá a közösségre az egyházban. Van, aki kikötött egy helyen, valahol a közösség szélén, jól elvan, hallja rendszeresen a tanítást, de még nem lobbant fel teljesen a hit lángja. És persze vannak, akik sok dologban részt vesznek, akikre lehet számítani, akik körül pezsdül az élet.
Vajon nekem hol a helyem a közösségben? Mi akadályoz abban, hogy beljebb lépjek, hogy többet vállaljak, többet tegyek az egyházközségért?
Mindannyian felelősek vagyunk egymásért! Úgy kell élnem, hogy vonzóvá tegyem a jézusi tanítást! Úgy kell élnem, hogy Isten szeretete rajtam keresztül hatni tudjon! Ehhez persze táplálni kell a lángot, amihez sokszor erőfeszítés kell. De megéri vállalni, megéri elkötelezettebben járni a keresztény utat.